Bezárás
occrp

Így legalizáltak 20,8 milliárd dollárnyi feketepénzt orosz üzletemberek

Nem új keletű az a pénzmosási ügy, amelynek részleteit az OCCRP több ország újságíróival együtt göngyölítette fel, de számos részletre most derült fény. A határokon átívelő tranzakciók Magyarországot is érintették, és felbukkan benne Vlagyimir Putyin unokatestvére is.

2014-ben az OCCRP már bemutatta, hogyan mozgattak át pénzeket Oroszországból Moldován keresztül lettországi bankokba egy bonyolult rendszer segítségével – erről az Átlátszón is beszámoltunk. Nemrég azonban az OCCRP és az orosz Novaja Gazeta riporterei hozzájutottak nagy mennyiségű újabb dokumentumhoz, amelyből kiderül, hogy a nagy pénzmosási akció, a „Laundromat” jóval több országra terjedt ki és erről most cikksorozatban számoltak be.

2011. január és 2014. október között 19 orosz bankban tárolt pénzt, összesen 20,8 milliárd dollárt mostak át. Az akció 5140 céget, 732 bankot és 96 országot érintett.

Az egyes országokon átfolyt pénzek nagysága:

Észtország – 1,5 milliárd dollár

Hong Kong – 927 millió dollár

Kína – 915 millió dollár

Ciprus – 871 millió dollár

Oroszország – 730 millió dollár

Svájc – 608 millió dollár

Németország – 63 millió dollár

Törökország – 49 millió dollár

Csehország – 37 millió dollár

Magyarország – 25 millió dollár

laundromat-infographic

A módszer

A bonyolult rendszert egy korábbi példa segítségével mutatjuk be.

1. lépés

Orosz állampolgárok – titokban – létrehoznak két külföldi céget („A” és „B”), a tulajdonosok valódi kiléte homályban marad. A cégek csak papíron léteznek. Példánkban “A” a Valemont Properties Limited nevű brit cég.

2. lépés

A Valemont – szintén csak papíron – pénzt ad kölcsön „B”-nek, egy másik brit cégnek, aki egy szerződésben ígéretet tesz arra, hogy a kölcsönt visszafizeti. Ténylegesen azonban a pénz nem cserél gazdát.

3. lépés

A kezességet egy orosz cég vállalja, az, amelyik segített létrehozni az üzletet. A trükk kulcsa, hogy az orosz cégben ezen a ponton mindig megjelenik egy moldovai állampolgár. A beszervezéséről egy érintett, Andrej Abramov így nyilatkozott 2014-ben: „Egy kanadai barátom révén találkoztam egy ukrajnai állampolgárral, akinek nem emlékszem a vezetéknevére. Egy chișinăui étteremben volt a találkozó és ő azt mondta, hogy vannak cégei Oroszországban, Ukrajnában és az Egyesült Királyságban”. Az ukrán férfi azt mondta neki, hogy tanácsadó cége van és Moldovában is szeretne nyitni egy irodát, amelyet Abramov vezethetne. „Ez azonban sohasem történt meg. Négy hónapig dolgoztam nekik és mindössze 100 dollárt kaptam.” Abramov hozzátette, hogy elküldték a chișinăui buszpályaudvarra, ahol Ukrajnából származó dokumentumokat tartalmazó csomagokat kellett átvennie, majd tovább küldenie Oroszországba.

4. lépés

„B” nem tudja kifizetni az adósságot, ezzel arra kényszeríti a Valemontot, hogy követelést nyújtson be a kezesek felé. A Valemont Moldova fővárosának, Chișinăunak egyik bíróságán perelte a kezeseket. Három kezes volt: Abramovon kívül két orosz cég, az OOO LaitaM és az OOO Spartak.

5. lépés

Mivel a kezességet részben egy moldovai állampolgár vállalta, ezért az ügyben moldovai bíróságnak kell igazságot tennie. A korrupt bírák, akik részei az egész trükknek, elrendelik, hogy az orosz cégnek ki kell fizetnie az adósságot. A fent említoett Abramov ügyét Gheorghe Gorun bíró vitte, aki jogosnak ítélte meg az adósság követelését és arra kötelezte az orosz cégeket és Abramovot, hogy fizessenek. Tizenöt moldovai bíróság több mint húsz bírája segített a pénzmosásban. Három év alatt több mint 50 bírósági ítéletben rendelkeztek nagyjából 20 milliárd dollárnyi adósságról.

6. lépés

A moldovai bíróság kijelöl egy, szintén tettestárs bírósági végrehajtót, hogy gondoskodjon az átutalás elvégzéséről. A végrehajtó nyit egy számlát a Moldinconbankban, amelyre az orosz cég elhelyezi a pénzt, hogy kifizesse a „tartozást”. Gorun ítéletét Anatolie Chihai hajtotta végre, aki közvetítőként működött. Chihai nyitott egy bankszámlát a Moldindconbankban, hogy Abramov orosz cége arra utalhassa át a pénzt, amelyet aztán továbbküldtek a Valemont Properties Trasta Komercbankában nyitott, lettországi számlájára.

7. lépés

Az orosz pénz most már a bíróság által igazoltan egy moldovai bankban van, és készen áll a használatra. Egy részét luxuscikkekre költik, másik részét tovább utalják a lett Trasta Komercbanka pénzintézetbe, ahonnan aztán többnyire a világ számos pontján található fiktív társaságokhoz utalják át. A rendszer középpontjában annyira álló fiktív cégek annyira nem léteztek, hogy még az igazgatók és a tulajdonosok is hamisak voltak.

Nagy nevek

Azért több mint 26 ezer tranzakció egy részében valódi cégek és személyek is érintettek voltak, például a Samsung, az Ericsson és a Black & Decker. A Donald Trump egyik golfpályáját felújító amerikai cég, a Total Golf Construction 500 ezer dollárt kapott, de a mosott pénzből került a Kaliforniában élő, magyar származású pszichológusnak, Csíkszentmihályi Mihálynak is. Ezekben az esetekben azonban nem valódi ügyfelek fizettek nekik, hanem valamelyik fiktív cég.

Az OCCRP által megkeresett cégek szerint nincs semmi rossz abban, ami történt. Szerintük az orosz ügyfelek egyszerűen így intézik az ügyeiket, de biztos, ami biztos, a szóban forgó ügyfelekkel megszakították a kapcsolatot. A pénzmosásban leginkább olyan gazdag és befolyásos orosz oligarchák érintettek, akik rendszeresen üzletelnek az orosz állammal. Ilyen Alekszej Krapivin, aki Vlagyimir Putyin holdudvarának tagja, Georgij Gensz, egy moszkvai üzletember, akinek cége, a Lanit például az Apple, a Samsung és az ASUS termékeinek oroszországi forgalmazója; vagy Szergej Gridin, aki nem csak az IT-szektorban érdekelt, de a legnagyobb orosz bank fontos ügyfele is.

Putyinék is benne voltak

Ahogy azt az Átlátszón már megírtuk korábban, a csalássorozat egyik főszereplője az RZB nevű orosz bank volt. A moldáv hatóságok jelentése szerint a moszkvai pénzintézet 152,5 milliárd rubelt, vagyis kb. 5 milliárd dollárt utalt át a moldovai Moldindconbank számára 2012 és 2014 között. A Moldinconbank leginkább orosz bankoktól kapott pénzt, majd azt továbbutalta a lett Trasta Komercbankának és azon keresztül más európai országokba.

2011-ig az RZB Elena Baturina tulajdonában volt, aki a nagy politikai befolyással rendelkező, korábbi moszkvai polgármester, Jurij Luzskov felesége. Luzskov 2010-ben összeütközésbe került Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és felmentették pozíciójából. A következő évben a 43 éves szentpétervári üzletember, Alekszander Grigorjev vezetésével új részvényesek érkeztek a céghez, akik átvették Baturina helyét.

Grigorjev magával hozta a saját csapatát, benne az ország elnökének unokatestvérét, Igor Putyint, aki az RZB vezetőségi tagja volt 2014-ig. A menedzsmentcsere után nem sokkal a Moldindconbank az RZB moldovai levelező bankja lett és a helyi hatóságok szerint gyanús ügyletekbe kezdtek.

A friss adatok szerint a legtöbb gyanús tranzakciót Trasta Komercbanka bonyolította le, őt követi a szintén lett Privatbank, a dán Danske Banka, a kínai Bank of China, a lett Baltikums Bank AS, de megtaláljuk a listán az orosz Rosevrobankot, a brit HSBC-t, és a német Deutsche Bankot is. A Trasta még 2014-ben az újságírókat azzal vádolta, hogy hamis tényekkel támadják őket, 2016 tavaszán azonban becsukták a bankot, mert nem tudott megfelelni a pénzmosás elleni szabályoknak.

Korábbi cikkeink a témában:

Moldovai bírók és lettországi bankok működtették a húszmilliárd dolláros orosz pénzmosodát

Orosz pénzmosási ügy: a szálak a Putyin-családhoz vezetnek

Grand Theft Moldova: a nagy bankrablás

D. Kovács Ildikó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom