Ján és Daphne Törvényei: Hogyan lehet elejét venni az újságíró-gyilkosságoknak?

Jan-Kuciak1

 

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró könyörtelen kivégzése egyben a modern Európa arcul csapása. A tény, hogy ma már újságírókat pusztán  brutális erőszakkal halgattatnak el, azt mutatja, hogy az európai értékek a közeljövőben tovább erodálódhatnak. Pedig az újságírók a közérdeket védő őrkutyák, miközben szakmájuk inkább gyalázkodást, mint csodálatot kap manapság. Most sokan tépelődnek azon, vajon mi lehet a megoldás.

 

 

Ez a kérdés különösen fontos számomra. Az OCCRP szerkesztőjeként az újságírók biztonsága minden nap foglalkoztat. Ahogy Ján is minden nap az eszembe jut.

Közvetlenül a halála előtt Ján az OCCRP-vel együtt dolgozott egy, a ’Ndrangheta nevű bűnszervezetről szóló oknyomozó riporton. A ’Ndrangheta egy befolyásos és veszélyes olasz bűnözői csoport, amely a világ számos országába, köztük Szlovákiában is beszivárgott.

Jan Kuciak szlovák újságírót és menyasszonyát február végén gyilkolták meg otthonában. Az olasz maffia ügyeit kutató újságíró utolsó, befejezetlen cikkeit a szlovák média és az OCCRP is közölte. Az Átlátszó közölte Kuciak utolsó két, befejezetlen cikkének magyar fordítását:

A meggyilkolt újságíró utolsó cikke: Szlovákiában az olasz maffia csápjai a politikáig érnek

Olasz birtokok, piszkos ügyek Szlovákiában

Halála után kollégáival és munkáltatójával, az Aktuality.sk-val együtt befejeztük és megjelentettük Ján utolsó történetét. A cikkből kiderül, hogy több mint tíz éve olasz üzletemberek (akik az olasz rendőrség szerint ’Ndrangheta-tagok) szivárogtak be Szlovákiába, és a szlovák kormánypárttal való kapcsolataik révén több mint 70 millió euróra (kb. 21 milliárd forintra) tettek szert mezőgazdasági támogatások formájában.

A közelmúltban Julian King, az EU biztonsági unióért felelős biztosa új, az újságírók védelmét biztosító jogszabályokért emelte fel a szavát.

De vajon lehetséges-e a személyes biztonságot szabályozással védeni? Elképzelhetőek-e olyan uniós jogszabályok, amelyek megvédhették volna Jánt?

Igen.

Az első kérdés, hogy Ján történetének szereplői – és feltételezett gyilkosai – honnan tudták, hogy az újságíró egy róluk szóló történeten dolgozott. Tudjuk, hogy Ján közérdekű adatigénylést nyújtott be több szlovák állami ügynökséghez – ez bevett újságírói gyakorlat. A hatóságok tagadják, hogy az adatigénylésekről értesítették volna a célszemélyeket, de négy-öt embert és saját magamat leszámítva csak a hatóságok tudtak a nyomozásról. Mi még az e-mailjeinket is titkosítottuk.

Néhány más európai országban bevett gyakorlat, hogy az adatigénylésről értesítik a célszemélyeket. Volt már rá példa, hogy hasonló helyzetben üzletemberek vagy politikusok hívták fel az OCCRP partnerszervezeteit, és követelték, hogy az újságíróik árulják el, miért nyomoznak utánuk.

Jelenleg nincsenek olyan törvények, amelyek védenék a kérelmezők személyazonosságát vagy az adatigénylésben benyújtott kérdéseket, sem olyan törvények, amelyek szankcionálnák a kormányzati alkalmazottakat, akik kiadják ezeket az információikat.

Ha ezt a veszélyes helyzetet rendezték volna, Ján talán még mindig élne.

Szükség van olyan jogszabályokra, amelyek védik a közérdek őreinek szerepét betöltő újságírók és civilek személyazonosságát. Nevezhetnénk Ján Törvényének.

A nagyobb átláthatóság szintén biztonságosabbá teszi életünket. A riportereknek sokkal könnyebb a dolga, ha a kormányzati hivatalok a honlapjukon teszik közzé azokat az információkat, amelyeket kötelesek nyilvánosságra hozni: így a riporterek meg tudják találni a keresett információt anélkül, hogy bárkivel is beszélniük kellene.

Van még egy jogterület, amely megváltoztatható és amelyet meg is kell változtatni. Hogy megértésük, miért fontos ez, először az kell megértenünk, hogyan és miért gyilkolják meg az újságírókat.

Senki nem szánja el magát könnyen egy újságíró meggyilkolására – még szervezett bűnözői csoportok, korrupt üzletemberek és befolyásos politikusok sem.

Lezajlik egy alapvető költségelemzés: mit nyerhetek az újságíró megölésével és mit kockáztatok vele?

Ennek a költség-haszon kalkulusnak az újságírók javára való billentése elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjuk védeni magunkat: növelnünk kell a költségeket és csökkentenünk kell az előnyöket.

Egy újságíró meggyilkolásának legnyilvánvalóbb haszna, hogy az újságíróval együtt a történet is meghal. Mi az OCCRP-nél keményen dolgoztunk azon, hogy Ján gyilkosait megfosszuk ettől az előnytől. Ezért siettünk befejezni és közzétenni Ján utolsó cikkét. És a jövőben is írni fogunk – ahogy Ján munkaadója, az Aktuality.sk is – azokról témákról, amelyek Jánnak fontosak voltak.

A napnál is világossabbá kell tennünk azok számára, akik megölették, hogy alaposan túlbecsülték az gyilkosság előnyeit.

Az egyenlet másik felét nehezebb rendezni. Az igazság az, hogy nagyon kevés kockázattal jár egy újságíró megölése. A Bizottság az Újságírók Védelmére nevű szervezet vonatkozó statisztikái szerint a meggyilkolt újságírók 70 százalékát a munkájuk miatt ölik meg, ám az újságíró-gyilkosságoknak mindössze 10 százalékánál találják meg az elkövetőt. Más gyilkosságok esetében a megoldási ráta ennél jóval magasabb, 50 és 90 százalék között mozog.

Miért ilyen nehéz megoldani az újságíró-gyilkosságokat?

Először is azért, mert az ilyen gyilkosságokat még egy jó szándékú rendőrségnek is nehéz kivizsgálni. A gyilkosok gyakran profi bérgyilkosalakulatok soraiból kerülnek ki. Olykor a meggyilkolt újságíró holtteste nem is kerül meg.

A profi bérgyilkosok értenek a munkájukhoz, és még ha el is kapják őket, általában szakmai feladatuknak megfelelően hajlandóak letölteni a börtönbüntetést. A tíz százaléknyi megoldott újságíró-gyilkosság esetében az elkövetők közül sokan csak végrehajtók voltak – nem ők voltak azok, akik jóváhagyták a merényletet.

Ám nem is minden rendőrség jó szándékú.

A meggyilkolt újságírók gyakran a szervezett bűnözés és a kormány kapcsolatát vizsgálták, ahogyan Ján is tette. Szlovákiában, Magyarországon, Csehországban, Máltán és sok más európai országban ez a kapcsolati háló kiterjedt és egyre növekszik.

A helyzet még rosszabb az uniós tagságra pályázó keleti országokban: néhányan, mint például Szerbia és Montenegró, már vitathatatlanul maffiállamok. Nem csak a ’Ndrangheta, hanem számos más bűnözői csoport is éli világát ott, ahol elhatalmasodik a korrupció, sérül a jogállamiság és meggyengül a demokrácia.

A populista kormányok nem csak, hogy nem támogatják a szabadság és demokrácia elveit, hanem tevőlegesen is aláássák és támadják az újságírást és az általa képviselt szólásszabadságot.

Robert Fico szlovák miniszterelnök egyszerűen kurvának nevezte Jánt és kollégáit. A cseh elnök pedig egy automata fegyverrel pózolt, amire az volt írva: „az újságíróknak.” Nem valószínű, hogy ezekben az országokban mindent megtesznek, hogy előállítsák a gyilkosokat.

Amíg ez így folytatódik, az egyenlet kockázati oldala az újságírók biztonsága ellen dolgozik. Van azonban valami, ami segíthet az újságírók biztonságának irányába billenteni a mérleget.

A bűnözőnek sokkal többet kellene kockáztatniuk, ha az EU törvényt hozna arról, hogy különbizottságnak kell felügyelnie az újságíró-gyilkosságok felderítését. Ezt a törvényt hívhatnánk Daphne Törvényének, Daphne Caruana Galizia meggyilkolt máltai újságíró tiszteletére.

Egy erős politikai felhatalmazással bíró, nyomozati ügyekben jártas szakértői csoport segíthetné a helyi bűnüldözési szerveket, mind tanácsokkal, mind a rendőrségi folyamatok ellenőrzésével. Egy ilyen szakértői csoport működése segítene leküzdeni a politikai akarat hiányát a helyi hivatalos szerveknél és megakadályozná, hogy a rendőrség tevőlegesen szabotálja az ilyen jellegű nyomozásokat.

Ha az EU tevőleges – akár csak tanácsadói szerepet is – vállal, az komoly segítséget jelent majd az újságíró-gyilkosságok megoldásában és a helyi korrupció feltárásában. Ha viszont semmi sem történik, akkor még több újságíró fog meghalni.

A szervezett bűnözés és a korrupció egyre terjed a populista kormányok uralta országokban, és ennek a terjeszkedésnek az újságírók állnak az útjában.

A nyomás pedig egyre csak nőni fog. Nem engedhetjük meg, hogy az újságíró-gyilkosságok normalizálódjanak.

Nem akarunk nosztalgiával gondolni azokra az időkre, amikor egy újságíró-gyilkosságba még belebukott egy miniszterelnök.

Írta: Drew Sullivan, az OCCRP szerkesztője

Fordította: Orosz Kata

Az eredeti, angol nyelvű cikket itt olvashatja.

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Péter István

    Persze, a maffiózókat és minden más bűnözőt is, irtani kellene, mint krumplibogarat, de az úgynevezett oknyomozó újságírással is csínján kellene bánni, mert a megalapozatlan célozgatások inkább rágalomként hatnak.
    Például itt is utalás történik arra, hogy “több mint tíz éve olasz üzletemberek (akik az
    olasz rendőrség szerint ’Ndrangheta-tagok) szivárogtak be Szlovákiába,
    és a szlovák kormánypárttal való kapcsolataik révén több mint 70 millió
    euróra (kb. 21 milliárd forintra) tettek szert mezőgazdasági támogatások
    formájában.” Ugyanakkor, az uniós mezőgazdasági támogatásokhoz nem kell semmiféle külön kapcsolat, mert az kvázi alanyi jogon jár.

    • Zsigri Györgyi

      Magyarországon is százmilliós nagyságrendben fizettek ki állami támogatást olyanoknak, akiknek nem járt semmi. Nem volt meg egy darab allata sem, megis annyi pénzt kapott, mintha több ezres állománnyal rendelkezett volna.

  • http://www.vasalobolt.hu Csepp a tengerben

    Ezekre csak a közös mindenki fellépése a közös kiáklás lehet a megoldás