Bezárás
Oroszország

A Novaja Gazeta megszerezte a “Putyin szakácsához” köthető magánrepülőgépek útvonalait

Jevgenyij Prigozin üzletember, az orosz elnök barátja. Gyanús ügyei vannak Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Csehországban is – repülőgépeinek mozgása alapján legalábbis erre lehet következtetni. Prigozinnak valószínűleg fontos szerepe van Moszkva azon törekvéseiben, hogy az orosz vezetőknek Afrikában egyre nagyobb befolyása legyen.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az OCCRP orosz partnere, a Novaja Gazeta megszerezte Prigozin repülőgépének útvonalait, és így gyanús afrikai ügyletekre, árnyékban mozgó cégekre és üzletekre bukkant, amik Prigozinhoz köthetőek.

Az egyik repülőgép például a szudáni felkelés után jelent meg az afrikai országban, pár nappal azután, hogy az oroszok által támogatott elnök, Omar al-Bashir megbukott. Másik három repülőgép a Közép Afrikai Köztársaság területén repkedett ahhoz az időponthoz közel, amikor itt három orosz újságírót gyilkoltak meg, akik a Wagner orosz magánhadsereg után nyomoztak. Egy ötödik gép pedig, miután mozgását a Novaya Gazeta megfigyelte, és a megfigyelés eredményét publikálta, pár nap alatt eltűnt Berlin környékén, majd fél évvel később, új lajstromszámmal tűnt fel újra.

Prigozin sajtósai nem tudtak választ adni a repülőgépek mozgásával kapcsolatban felmerülő kérdésekre, az orosz Védelmi Minisztérium pedig nem is válaszolt a riporterek kérdéseire.

Jevgenyij Prigozin Putyin séfjeként lett ismert – éttermi cége rendszeresen szolgál fel ebédet vagy vacsorát az orosz elnök vendégeinek. 2018-ban az Egyesült Államok szankciókat vezetett be vele szemben, mert támogatta az Internet Research Agency nevű online troll farmot, ami a 2016-os választásokba avatkozhatott be.

Valószínűleg ő áll továbbá a Wagner Group nevű kétes hírű zsoldos hadsereget működtető cég mögött, ami Oroszország érdekében harcolt Szíriában és Ukrajnában is, valamint köze lehetett az orosz újságírók meggyilkolásához is, akik a szervezet után nyomoztak.

Szudán a szudániaké

2019 tavaszán Szudán és Oroszország kapcsolata drámaian megváltozott: hónapokon keresztül tömegek vonultak a városok utcáin, és követeltek kormányváltást. Oroszország nem állt el Omar al-Bashir támogatásától, akinek az utóbbi harminc éves elnöksége az emberi jogok semmibe vételéről és a nyílt elnyomásról volt híres. Al-Bashir többször találkozott Putyinnal, és kifejezte neki a háláját, mert az orosz elnök katonai segítséggel támogatta az amerikaiak ellen.

Néhány kiszivárogtatott dokumentum azt mutatja, hogy a Prigozin nevéhez köthető cég a felkelők leverésére dolgozott ki terveket. Többek között nyilvános kivégzéseket akartak tartani és téves információkkal megvezetni a felkelőket – írta a CNN.

Egy nappal azután, hogy fegyveres erők eltávolították al-Bashirt az elnöki székből, Oroszország külügyminisztere, Dmitry Peskov kijelentette, hogy a szudáni konfliktus kizárólag a szudániakra tartozik, ezzel jelezvén, hogy az ország nem akar belefolyni az afrikai konfliktusokba. Mégis, egy héttel később egy csoport magasan lépzett orosz katona indult Szudán fővárosa, Khartoum felé. Az út célja máig ismeretlen, de feltehetőleg az új, katonai rezsimhez volt köze a látogatásnak.

A riporterek által megszerzett repülési adatok szerint a katonák az M-SAAN lajstromszámú Embraer ERJ-153 géppel repültek, amit az USA ügynökei Prigozinnal való kapcsolata miatt megfigyeltek.

Egy héttel később a gép még egyszer megtette a Moszkva – Khartoum távot, ám ez alkalommal az új, szudáni kormány tagjai utaztak vele, hogy tiszteletüket tegyék Oroszországban, és megbizonyosodjanak Putyin támogatásáról. Legalább egyszer csatlakozott hozzájuk a repülőúton maga Prigozin is.

Gyémántok és halál Közép-afrikában

A Közép-afrikai Köztársaságot a háború szinte teljesen elpusztította, de ásványi anyagokban még mindig gazdag az ország. Több forrás szerint is különböző hadügyi és bányászati szervezetek működnek az országban, amik Prigozinhoz köthetőek.

Ilyen például a Lobaye nevű bányászati cég, ami Yawa területén aranyat és gyémántot, és Pama környékén is értékes ásványi anyagokat bányászhat. A CNN információi szerint a cég Prigozinhoz tartozik, ahogy azok a katonák is, akik a környékbeli bányákat védik.

2018 nyarán három orosz újságíró, Orkhan Dzhemal, Alexandr Rastorguyev és Kirill Radchenko azért érkezett az országba, hogy dokumentumfilmet forgassanak az orosz kötődésű cégekről. Két nappal az érkezésük után katonák végeztek velük egy rajtaütés során. A Putyin-ellenes szervezet, a Dossier Center nyomozása kiderítette, hogy Közép-afrikai Köztársasági és Prigozin alkalmazásában álló katonák is részt vettek a támadásban.

Közben az orosz Investigative Committee ragaszkodik ahhoz, hogy az újságírók egy rablás során haltak meg. Prigozin sajtósai a gyilkosságokat követően azt állították, hogy az üzletembernek nincsen érdekeltsége a térség katonai vagy bányászati tevékenységében.

Ám tíz nappal az újságírók érkezése előtt egy Hawker 125-800B szállt le az országban, VP-CSP lajstromszámmal. A gép Prigozin egyik cége, a Seychelles-szigetekre bejegyzett LindBurg Industries Ltd tulajdona. Két másik, Prigozin cégeihez köthető magánrepülőgép is landolt az országban a gyilkosságok előtt.

Európai érdekeltségek

A seychellesi LinBurg Industries Ltd. 2017-ben jelent meg az európai gazdasági térben, egészen pontosan Csehországban. A cseh cégjegyzék szerint a LinBurg egy  ingatlanközvetítő cég, ami lakásokat és telkeket ad bérbe. Ennek ellenére az országban a LinBurg-nak egyetlen ingatlanja sincsen.

A céget az All4business.cz nevű cég segítette behozni az országba, Prigozin egy másik cégével, a Concerdet-tel együtt.  Mindkét cég vezetői között szerepel egy Ivo Zutis nevű lett férfi. Zutis a riporterek megkeresésekor tagadta, hogy köze lenne Prigozin-hoz, és a cégek cseh letelepedése után részvényeinek 99 százalékát el is adta.

Az All4business.cz hamarosan kidobta ügyfelei közül a LinBurgot és a Concerdet is, és mindkettőt feljelentette a hatóságoknak. Az All4business vezetője, Alexander Adamov állítása szerint soha nem találkozott Prigozin-nel.

Petr Jansky, a prágai Charles University professzora kiemelte, hogy az Európai Unió által éppen elfogadásra váró, pénzmosás-ellenes szabályok segítségével könnyebb lesz majd megállapítani, hogy az orosz üzletembert milyen szálak kötik Csehországhoz. A törvényeket 2020 januárjában vezethetik be a tagállamokban, és átláthatóbbá teszik majd a cégek tulajdoni viszonyait is.

Hazatérés

A Novaya Gazeta 2018-ban kezdte követni Prigozin Hawker 800XP luxusgépét, amikor még az M-VITO lajstromszámmal repült. Az üzletember gyerekei a közösségi médián posztoltak képeket a gépről, ami felkeltette az újságírók és a korrupcióellenes szervezetek figyelmét is.

2019 februárjában a Novaya Gazeta feltárta a gép tulajdonosát: a Beratex Group, ami az USA nyomozása szerint szintén Prigozin kezében van. 2016 és 2019 között a gép gyakran látogatott közel-keletre, uticélja volt például Szíria, Libanon és Afrika is. Beirutba 48-szor repült, Szíria felett 21 alkalommal vették észre. Utóbbiban az orosz kormány fegyveres segítséget ígért az olaj és a gázföldek felszabadításához, részesedésért cserébe. Oroszországot Prigozin egy újabb cége, az Euro Polis képviselte. A Wagner zsoldosai 2018-ban valóban harcoltak az USA katonái ellen, a szír kormánypárt nevében.

A Hawker Afrikában Egyiptom és Líbia fölött is több alkalommal jelent meg, de kivétel nélkül mindig eltűnt a radarról még a leszállás előtt. A kenyai média mindenesetre beszámolt arról, hogy legalább egyszer Nairobiba érkezett.

A Novaya Gazeta cikke után pár nappal a gép eltűnt Berlin közelében, és fél évvel később az RA-02791 lajstromszámmalbukkant fel, Oroszországban. Az új tulajdonosa, a Trans Logistic nevű cég és annak tulajdonosa, Svetlana Yarayova Prigozin-hoz köthetőek – utóbbinak személyes kapcsolata van vele. Yarayova az újságírók megkeresésére nem válaszolt.

Szerző: Irina Dolinina, Alesya Marohovskaya, Denis Korotkov, Jakub Šimák

Címlapkép: OCCRP

Az eredeti, angol nyelvű anyagot itt olvashatja. Fordította: Rutai Lili

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom